A mennyei prófécia
A könyv tartalmáról
A perui őserdő mélyéről, az ősi romok közül titokzatos kézirat kerül elő. Csodálatos, az ember, sőt az egész emberiség életét megváltoztató eszmék olvashatók a szövegben. A több ezer éves próféciák megjósolják, hogy a huszadik század végén az emberiség fejlődésében döntő fordulat megy végbe. A Kézirat által előrevetített kilenc felismerés mindenki számára elhozza a megvilágosodást. A Kézirat azonnal felkelti a tudományos világ és kalandorok érdeklődését. A hivatalos körök, köztük a katolikus egyház vezetői mindent elkövetnek, hogy a Kézirat ne kerüljön nyilvánosságra. Egy fiatal amerikai férfi teljesen gyanútlanul kerül az események középpontjába, és rövid idő alatt kulcsszerepet kap a hiányzó, Kilencedik Felismerés felkutatásában. Közben beutazza Peru vadregényes tájait, az Andok csúcsain rejtőző templomromoktól a szegény kisvárásokig, ahol csodálatos módon mindig megtalálja azt, aki hajlandó segíteni rajta akkor is, amikor fegyveres üldözői elől menekül. Épp ez a Kézirat próféciáinak lényege: a csodák természetes velejárói az emberi létnek: nem hinni kell bennük, hanem támaszkodni rájuk. Redfield regénye valóságos kultuszt teremtett: a könyv hatására világszerte sokan változtatták meg életüket; Amerikában és Nyugat-Európában klubok, vitakörök, sőt folyóiratok alakultak, amelyekben A mennyei prófécia tanulságait, további lehetőségeit elemzik, kutatják a legkülönbözőbb tudományágak képviselői, a szerteágazó érdeklődésű olvasók.
A szerző művei
-
James RedfieldÁr: 4,500 FtAntikvár
-
James RedfieldÁr: 4,500 FtAntikvár
-
A döntés órájaJames RedfieldÁr: Nincs készletenÚj
-
James RedfieldÁr: 3,900 Ftantikvár, jó állapotú
-
A véletlenekben rejlő lehetőségek felismeréseJames RedfieldÁr: Nincs készletenÚj
-
James RedfieldÁr: 3,900 FtAntikvár, kiváló állapotban.
-
James RedfieldÁr: Nincs készletenAntikvár, jó állapot