Adatok a samán vallás megismeréséhez

Adatok a samán vallás megismeréséhez
Szerző: Jankó János
Megjelenés: 2000
ISBN: 963003560X
Terjedelem: 79
Állapot: Antikvár
Nyelv: Magyar
Termékazonosító: 1049

A könyv tartalmáról

Jankó János Pesten született 1868-ban. A középiskola elvégzése után orvosi, majd földrajzi és biológiai tanulmányokat folytatott szülővárosában. Még tizenévesen úgy döntött, Afrika-kutató lesz. Módszeresen gyűjtötte a téma szakirodalmát, s még nincs húsz éves, mikor neves külföldi szakfolyóiratokban maga is publikál. 1988-89-ben a Nílus-deltájánál, valamint Tripoliszban és Tuniszban végzett földrajzi és embertani kutatásokat. 1890-től a Földrajzi Intézet tanársegédje. Közben érdeklődése a hazai tájak és emberek felé fordult. 1894-ben a Földrajzi Intézetből a Nemzeti Múzeum néprajzi osztályára került, melynek később igazgatója lett. Nemcsak hazai tájakon végzett komoly gyűjtőmunkát: járt nyugati és oroszországi tanulmányúton, 1898-ban pedig az osztjákok között folytatott több hónapos néprajzi és embertani gyűjtést. Itt közölt tanulmánya, mely 1900-ban látott napvilágot az Ethnographia hasábjain, az egyetlen kézzelfogható eredménye annak a hatalmas munkának, melyet korai halála miatt már nem fejezhetett be: a sámánizmus monografikus feldolgozására készült. 1902-ben érte a halál a székelyföldi Borszéken. Diószegi Vilmos, a sámánizmus neves kutatója írta róla: "Korának egyik legsokoldalúbban képzett, nagy nemzetközi tapasztalattal és jó terepismerettel rendelkező magyar ethnográfusa volt."

A szerző művei

Webáruházunk oldalain található információk, illetve termékek nem helyettesíthetik a megfelelő szakember/orvos véleményét, amennyiben egészségügyi problémája van, kérjük minden esetben forduljon háziorvosához.