A Sárga Császár Belső könyve - képregénye
A könyv tartalmáról
A Sárga Császár Belső könyve - képregénye
Az elmúlt évezredek során a Sárga Császár Belső Könyve kijelölte út mentén fejlődött a hagyományos kínai orvoslás. A régi dinasztiák orvosai sok figyelmet fordítottak a Sárga Császár Belső Könyve tanulmányozásának, magyarázatának, így téve lehetővé, hogy ez a remekmű nemzedékek során át megőrződött és életek millióit menthette meg. Még napjainkban is fontos szerepet játszik a Sárga Császár Belső Könyve a hagyományos kínai orvoslás elméletének elsajátításában illetve klinikai gyakorlatában.
Míg a Sárga Császár Belső Könyve inkább a szakmai közönség érdeklődését váltja ki, addig a Sárga Császár Képregénye minden korosztály számára teljesen érthető, sokszor kifejezetten humoros formában tárja az olvasó elé a hagyományos kínai orvoslás és a kínai gondolkodás világát. A Képregényt olvasva világossá válik, hogyan látták a régi kínaiak a világegyetemet, a természetet, és benne az embert, aki attól külön nem választható.
A Sárga Császár Képregénye humorának köszönhetően észrevétlen könnyedséggel csempészi életünkbe a Yin és Yang egyensúlyát, Konfuciusz alapigazságait és az akupunktúra alaptörvényeit.
A kötet először jelenik meg magyarul, a Doktormadarak fordításában és gondozásában.
A fordítást Szarka Péter 3-1-2 meridián doktor, akupresszőr és Rigó Katalin 3-1-2 meridián doktor készítette.